Böhm György
(Budapest, 1953. július 2. –) Jászai Mari-díjas színházi rendező, dramaturg.
1979-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán. Színház- és filmesztétikai szakosítást szerzett 1980-ban. A szakosodás egy éve alatt, 1980-ig a Vígszínházban rendezőasszisztensként dolgozott. Ezt követően két évig dramaturgként működött a Szegedi Nemzeti Színháznál, majd 1987-ig irodalmi vezetője volt a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színháznak, mely intézménynek egyben alapító tagja is. 1986-ban visszatért Budapestre mint a Rock Színház dramaturgja, majd egy évvel később – ekkor már dramaturgként – visszatért a Vígszínházba is.
A Szerzői Jogvédő Hivatal tanácsadója (1989-1995) között, 1991-1997-ig a Budapesti Kamaraszínház dramaturgja, majd 1996-tól egy évig a Friderikusz Show gagman-je. 1992-től a Győri Nemzeti Színház vezető dramaturgja és rendezője. 1995-1996 között posztgraduális képzésben vesz részt, marketing- és reklámmenedzseri diplomát szerez. 1997-2001 között vezető dramaturg és kreatív tanácsadó a Fővárosi Operettszínházban, majd 2001-től irodalmi vezetője és rendezője.
2005-től a Művészetek Palotája életét annak művészeti tanácsadójaként segíti. 2009 óta a Turay Ida Színház egyes előadásait is rendezi.
Rendezői és dramaturgi munkássága mellett színdarabokat gyárt és baletteket ír, továbbá nagyszabású rendezvények látványshow-it rendezi.