Halasi Imre
(Budapest, 1951. június 24. –) Jászai Mari-díjas magyar rendező, színházigazgató, érdemes művész.
Halasi Imre Budapesten született Halasi Imre színész és Gróza Erzsébet színésznő gyermekeként.
1969-ben érettségizett a József Attila Gimnáziumban. 1969–1970 között a Nemzeti Színház stúdiójának tagja volt. 1974–1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, Békés András és Lengyel György tanítványaként.
1970–1974 között a debreceni Csokonai Színházban volt rendezőasszisztens. 1979–1981 között a Mikroszkóp Színpadon rendezett. 1981–1982 között a Szegedi Nemzeti Színház rendezője, ezt követően 15 évig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház alapító-rendezője, 1987-től tíz évig pedig a színház igazgató-főrendezője volt. 1996–1998 között a kultúr- és sajtóbizottság tagja volt. 1997–2000 között a Budapesti Operettszínház igazgatója volt, 2003–2012 között a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Vendégrendező Debrecenben, Kassán, a Népszínházban, Egerben. 2006 óta a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja.
A Jászai Mari-díjat 1995-ben, a Magyarország Érdemes Művésze díjat pedig 2010-ben kapta meg.