A rézgálic kékjének káprázatától a búsképű lovag szélmalomharcáig
Győri Péter győri születésű színművész megjelenésében van valami arisztokratikus, ami nem csoda, hiszen arisztokrata felmenőkkel is büszkélkedhet. Anno a nagyszülei, ha szórakozni támadt kedvük kiruccantak Monte Carlóba. A rendkívül sokoldalú, emlékezetes alakításairól ismert népszerű színész számos művészeti ágban – rendező, grafikus, zeneszerző, mesedarab író, koreográfus – szerzett sok szép órát a közönségnek. Kevesen tudják róla, hogy nem színésznek indult, eleinte a rézgálic kékje ragadta magával, és úgy tűnt, az útja a vegyészmérnöki pálya lesz, de szerencsénkre a lombikok világát a Színház és Filmművészeti Főiskolára cserélte. Színpadi szerepeit, pályája állomásait ismerjük, ám arról szinte semmit nem tudunk, hogy mi vonzotta a színházhoz, mi az életfilozófiája, mely előadások voltak meghatározóak számára, vannak-e kedvenc szerepei, a világot jelentő deszkákra lépéshez köthető babonái, ki a legközelebbi barátja, hogyan vélekedik korunk olyan fontos kérdéseiről, mint például a környezetvédelem.
Eddig is nyílt titok volt, hogy Győri Péter a színpadon színes, minden porcikájával az előadást szolgáló, magával ragadó művész, mostantól bepillanthatunk lebilincselő gondolatvilágába, ráadásul a róla kirajzolódó kép egy nagyon szeretnivaló embert mutat. Utóbbi állításokról bárki meggyőződhet, aki meghallgatja a vele készült izgalmas beszélgetést.
Hozzászólás