Színház civil szemmel – Keresztes Ildikóval beszélgetett Gőgh Brigitte
A „Színház civil szemmel” interjúsorozatomban ez alkalommal egy olyan művésznővel beszélgettem, aki nem csak zenei tehetségével, hanem a színpadon nyújtott emlékezetes alakításával is belopta magát sok ember szívébe. Ő nem más, mint Keresztes Ildikó, aki 2000-ben megalakította saját zenekarát, akikkel rendszeresen lépnek fel különböző rendezvényeken, illetve zenei fesztiválokon. Énekesnői pályafutása mellett, a közönség 2008 óta láthatja őt a Turay Ida Színház előadásaiban is. Ildikóval elsősorban a színházról, zenei karrierjéről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk.
2008 óta vagy a Turay Ida Színház társulatának tagja. Ez akárhogy is számolom 13 év. Nyilván ez elég hosszú idő ahhoz, hogy az ember megismerhesse a kollégáit, és a háttérben dolgozókat egyaránt. Mesélsz nekem kicsit arról, hogy hogy mit jelent neked a Turay Ida Színház és hogy milyen érzés ott társulati tagnak lenni?
Darvasi Ilonát még a Soproni Petőfi Színház igazgatójaként ismertem meg, jó pár évvel ezelőtt. Mi már akkor is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, így amikor a társulat eljött Sopronból, akkor én is velük tartottam. A Turay Ida Színházban gyakorlatilag a megalakulás óta társulati tag vagyok. Bár játszom más színházakban is, de a Turay az a hely, ahová jó visszajönni, gyakorlatilag szinte már a második otthonomként is tekintek rá. A kollégáimat is nagyon szeretem, sok időt töltünk együtt, olyanok vagyunk, mint egy kis család. Szerencsére sok-sok közös programot is szervezünk együtt, ami még jobban összehozza a csapatot. Ha időnk engedi meg is szoktuk nézni egymást, szoros a kapcsolat köztünk, de én ezt nem bánom, nekem jó érzés tartozni valahova. Jó érzés a Turay Színházhoz tartozni!
Keresztes Ildikó a Szabin nők elrablása (2008) előadásban
A Turay Ida Színházban játszott előadásaid közül, az Égben maradt repülő című darabban egy olyan legendás énekesnőt személyesítesz meg, mint Edith Piaf. Volt benned valamiféle izgalom emiatt?
Persze, volt bennem izgalom emiatt, bár én alapból is ilyen típus vagyok. Ez a szerep egy fantasztikus felkérés volt, amiért nagyon hálás vagyok Darvasi Ilonának, hogy rám gondolt és megajándékozott ezzel a szereppel, amiről azt gondolom, hogy életem egyik legmeghatározóbb alakítása lett. Szerencsére ezt az előadást a közönség is nagyon szereti. Én nem is gondoltam volna, hogy a végén ennyire egymásra találunk, s talán most már az is lehet, hogy életem végéig elkísér majd, amit egyáltalán nem bánnék…
Keresztes Ildikó az Égben maradt repülő c. előadásban
Nem olyan rég azt nyilatkoztad, hogy színpad nélkül nem tudod elképzelni az életed. A vírushelyzet miatt azonban továbbra sincsenek megtartva sem koncertek, sem pedig előadások. Hogy viseled a kialakult helyzetet?
Nekem nincs „B” tervem az életemben, ezért nincs is fogalmam arról, hogy mit kezdenék magammal, ha egyszer megszűnne ez a lehetőség. Remélem a mostani is csak egy átmeneti állapot, ami után vissza tudok majd térni a színpadra. Bár azt kell, hogy mondjam, eleinte nagyon élveztem ezt a helyzetet, szükségem is volt a pihenésre, amiből az elmúlt 30 évben nem igazán jutott, de most már vágyom a pörgésre, hiányzik a színpad, a próbák és természetesen a közönség is. Már nagyon várom, hogy visszakaphassuk a régi életünket!
A legújabb videókliped a színházi szférába röpít, akár a hangulat, akár a jelmezek tekintetében, ami amellett, hogy remekül passzol a dalhoz, még egy sokkal mélyebb tartalmat is ad neki. Neked ilyenkor van beleszólásod abba, hogy hol / milyen helyszínen forgassatok vagy ez egy az egyben a menedzsment döntése?
Ez teljes egészében a rendező, Jimy J. Hollywood döntése volt, nekem nem is igazán volt erről kialakult elképzelésem. Hozzám nagyon közel áll ez a 19. századi kosztümös világ, így mikor megláttam azt, hogy Jimmy ilyen látványvilágban gondolkozik, akkor nagyon megörültem. Egyrészt azért, mert nagyon kevés könnyű zenei videoklip készül ebben a stílusban, másrészt bennem is felidézett olyan emlékeket, mint A vöröslámpás ház, vagy akár a Három Testőr. Az, pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy olyan könnyűzenei alkotást tudtam létrehozni, amibe az életem másik meghatározó részét, a színházat is bele tudtam csempészni.
Csakazértis szerelem előadásfotó
A karrierednél maradva még egy pillanat erejéig, a fiatal Keresztes Ildikó gondolta volna, hogy jó pár év múlva majd ezt az életet éli, amiben te most élsz?
Álmodozni álmodoztam róla már pici gyerekként is, bár akkor ezt még magamnak sem mertem bevallani. Már akkor is a művészet iránt érdeklődtem, bújtam a hollywoodi filmeket, annyira szerettem azt a titokzatos világot, amiben ezek a sztárok éltek. Azért, hogy nekem ez megadatott, végtelenül hálás vagyok a Jóistennek.
A nyilatkozataidat végignézve feltűnt nekem az, hogy te egy nagyon őszinte ember vagy. Ez a te esetedben otthonról hozott minta, vagy ez csak később alakult ki?
És azt gondolom, hogy minden minta otthonról hozott. Az én esetemben nyilván sokat adott ehhez az, hogy én Erdélyben születtem és ott is nevelkedtem, ahol élők a hagyományok és azt gondolom az őszinteség is sokkal inkább a mindennapok része. Ugyanakkor nyilván megválogatom azt, hogy közszereplőként mit mutatok magamból.
Van olyan kollégád esetleg, akivel még nem dolgoztál együtt, de nagy álmod?
Tina Turnerrel például szívesen énekelnék…. A hazai művészeti életből nem tudnék kiemelni senkit név szerint, mert sok olyan kolléga van, akivel szívesen dolgoznék, és remélem fogok is egyszer….
Pillanatkép az Irma, te édes c. előadásból
Mi az, amire a legbüszkébb vagy az életedben?
Ez nehéz kérdés, mert nem igazán éreztem még azt, hogy büszke lennék magamra. Az olyan furcsának is hatna szerintem. Nekem sokkal fontosabbak a visszajelzések. Gondolok itt a kollégáktól kapott dicséretekre, vagy a közönségtől kapott kedves szavakra és természetesen az elmúlt évek során elért szakmai díjakra és elismerésekre is. Ezek azok, amik boldogsággal töltenek el és remélem, még sokáig megadatik az, hogy a közönségnek játszhatom.
Van-e olyan előadás, ami tervben van, a járványhelyzet levonulását követően?
A Turay Ida Színházban lesz egy premierem, a „Térden állva jövök hozzád”, ami egy zenés darab, illetve az Operettszínházban is lesz a „Nine „című musical. Már nagyon várom, hogy végre közönség előtt játszhassunk, hogy újra élet töltse meg, a most még elhagyatott színházépületeket és koncerttermeket.
Hozzászólás